Ritkán látott, illetve korábban be nem mutatott fotók, dokumentumok, családi ereklyék és kéziratok láthatóak a Magyar Nemzeti Múzeum Semmelweis Orvostörténeti Múzeumának új, Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója tiszteletére összeállított tárlatán. A május 25-én nyílt kiállítás a Saját kezűleg – A Semmelweis-hagyaték ritkán látható darabjai címet viseli.

Galéria

19kép

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban az emlékév során kiemelkedő szerepet szánnak Semmelweis Ignác alakjának és a szülészet történetének. A közelmúltban megnyílt tárlatot a Semmelweis-család egykori lakhelye köré csoportosították.
„Olyan családi ereklyéket és kincseket kerestünk, amelyeket eddig még soha, vagy csak nagyon ritkán láthatott a nagyközönség” – tájékoztatott Horányi Ildikó, a kiállítás kurátora. Hozzátette, hogy az ismert hagyatékon túl fotókat, dokumentumokat és olyan kéziratokat tudnak megmutatni, amelyek valamilyen módon kötődnek az anyák megmentőjéhez.

A kiállításon Semmelweis Ignác halálának körülményeire is kitérnek, szintén egyedi iratok segítségével – mondta el a kurátor. Megjelennek a később kialakult Semmelweis-kultusszal kapcsolatos tárgyak, és a tudományos életmű mellett a tudós személye, családi kapcsolatai is új megvilágításba kerülnek – sorolta a tárlat elemeit, amelynek része az a tavaly elkészült szobrászati fejrekonstrukció is, amelyet az 1963-as exhumálás után, a Természettudományi Múzeumban készítettek háromdimenziós technológiával, a legújabb antropológiai eredményeket felhasználva. A kiállításon bemutatják a szobrászati alkotás elkészítésekor forgatott kisfilmet, illetve eddig nem látott fotókat is.

A kiállított műtárgyakon kívül digitális formában (érintőképernyő segítségével) azok a Semmelweishez kapcsolódó anyagok is megismerhetővé válnak, amelyek a kiállításban jelenleg nem kaphattak helyet. A tárlat július 31-ig látható Budapesten, az Apród utca 1-3. szám alatt.

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár célja a betegségek, a gyógyítás és a test történetével kapcsolatos eszközök, dokumentumok és műalkotások gyűjtése, megőrzése, kutatása és hozzáférhetővé tétele a széles közönség számára. Emellett fontos feladata Semmelweis Ignác munkája tudományos jelentőségének feltárása és emlékének megőrzése.

A Saját kezűleg – A Semmelweis-hagyaték című kiállítás a Múzeumok Éjszakája programjai közé is bekerült.

Fotók: Dimény András