Semmelweis Ignác szobrát avatták fel december 20-án a krakkói Jagelló Egyetem nőgyógyászati klinikáján. A magyar orvos tiszteletére meghirdetett emlékév alkalmából rendezett ünnepségen részt vett a város és az egyetem vezetői mellett a Semmelweis Emlékbizottság elnöke, Dr. Rosivall László egyetemi tanár is.
„A Semmelweis Emlékbizottság által rendezett közgyűjtés eredményeképp felállított mellszobor ezentúl a krakkói klinika egyik központi helyén látható, ahol az orvosok és a betegek minden nap élő kapcsolatban lehetnek Semmelweis szellemiségével” – hangsúlyozta az avatáson Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul.
Dr. Rosivall László elmondta: Semmelweis ugyan 200 éve született, de megállapításai, tanai ma is igazak. Beszédében kiemelte, hogy ha az orvosok, a kórházi alkalmazottak nem tartanák magukat az általa megfogalmazott fertőzés-megelőzési szabályokhoz, a halálozás sokkal nagyobb lenne. Az emlékbizottság elnöke szerint Semmelweis tragikusan végződő életpályájának általános érvényű üzenete van.
Nem véletlen, hogy az angolszász nyelvterületen a „Semmelweis-reflex” kifejezés terjedt el azon helyzetek megjelölésére, amikor valaki bizonyítottan új, alapvető felismerést hoz az emberiségnek, és az emberek nagy része erre ellenállással reagál – hangsúlyozta Rosivall László, hozzátéve: Semmelweis életművének népszerűsítése azért is fontos, mert az orvos megállapításait mindenütt használják, de nem mindenütt ismerik eléggé.
Felsorolta a világ azon városait, amelyekben a magyar orvosnak emlékművet állítottak, és megállapította, hogy méltó és igazságos hogy e helyek listája Krakkóval is bővült.
Forrás: MTI