A Semmelweis-emlékév részeként ünnepi koncertet rendeztek szeptember 22-én a Zeneakadémia nagytermében, ahol az Óbudai Danubia Zenekar Hámori Máté vezényletével négy olyan darabot szólaltatott meg, amelyek Semmelweis Ignác fő műve, A gyermekágyi láz kóroktana megjelenésével egyazon évben születtek.

Galéria

14kép

„Semmelweis Ignác az anyák és az emberiség megmentője, aki az egyik legerkölcsösebb emberként élt, és sorsában felismerhetők az emberség értékei” – tolmácsolta Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének elismerő szavait a koncert előtt Dr. Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár. – „Minden cselekedetében fellelhető a kutatás szabadságának megőrzése és az igazságérzet. Fő célja az emberi élet megmentése volt, amellyel munkássága, életműve a magyar orvostudomány legtiszteltebb alakjává emelte.”

Hozzátette azt is, hogy Semmelweis Ignác emléke súlyos felelősséget ró az egész orvostársadalomra és a nevét viselő egyetemre. Nevével kapcsolatban három alapérték minden róla szóló írásban fellelhető, és ezek a lelkiismeretesség, kötelességtudat, önzetlenség.

„A zene a belsőnkre hatva javítja az egészségünket, elkísér minket egy életen át: fizikai és érzelmi téren oldja a fájdalmat, miközben segít a stresszkezelésben” – utalt a komolyzenei koncertre az államtitkár. – „Az orvosok a zenészekhez hasonlóan egy hivatást választottak. Mi tudjuk, hogy boldog az az ember, akinek van miért és kiért felelősséget és áldozatot vállalnia. Ez a felelősség életre szóló. Kötelességünk, hogy tovább vigyük Semmelweis örökségét.”

A koncerten Erkel Ferenc Bánk bán című operájának nyitányát Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenye követte Balogh Ádám zongorista közreműködésével, majd Mosonyi Mihály Ünnepi nyitánya következett, végül Brahms A-dúr szerenádja zárta az estet.

Fotók: Dimény András